Magasan képzett rendőrök viadala – Bajnokok ligája lőverseny 2010

A Csomán-féle megmérettetésekről, versenyekről általában Uram kolléga szokott a magazin lapjain írni, de mivel egyéb elfoglaltságok miatt ezen az eseményen nem tudott részt venni, jelen cikket maga az ötletgazda és a válogatott aljasságok mestere, Csomán János veti papírra.

Hírszerzési kísérlet

Hétfő délután 17.00. (Stirlitz tudta) a számítógép előtt ülök és átgondolom a holnapi verseny menetét, illetve elkezdem összerakni a versenyszámok sorrendjét. 17.15. Csörög a telefon! A holnapi megmérettetésben érintett egyik versenyző próbál puhatolózni, hogy milyen öltözettel készüljön.
A válasz nem késett, ?A? verzió: a szokásos felszerelés, szóval nadrág, bakancs, és póló, vagy ?B? verzió: bakancs, póló, és nadrág. Ja, és természetesen a fegyveredet se hagyd otthon! A kolléga hangján kis bizonytalanság érződik, majd még egyszer felteszi a kérdést kissé másképpen! ?Janikám, arra lennék kíváncsi, hogy holnap mind meg fogunk dögleni vagy esetleg lesznek túlélők is?? A válasz: Igen! Most, hogy már mindent tudsz, légy szíves, hagyj dolgozni, mert pont a versennyel kapcsolatban serénykedem.

Az igazság napja

Kedd reggel 4 óra 50 perc. Elkezdődik a nap és mire hármat üt az óra, eldől, kinek a neve is fog díszelegni a kupán 2010-ben! A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság már ötödik éve rendezi meg munkatársai részére a Bajnokok Ligája lőversenyt, ahol az évközi versenyeken az első
3 hely valamelyikét megszerző résztvevők nyerhetik el az indulás jogát.
Ebből azért sejthető, hogy az itt indulók nem az ön- és közveszélyes kategóriából kerülnek ki. Mivel az indulásra jogosultak létszáma ezen a versenyen nem túl nagy, így viszonylag sok pályát tudnak a versenyzők végiglőni a nap folyamán, ahol néha-néha befigyel egy két kimondottan nagy fizikai terheléssel járó lőfeladat is, ami közben előfordulhat, hogy a versenyző esetleg beleböfizik, vagy kisbabásan ?belebukik? a gázmaszkjába, esetleg a kimerültségtől megszédülten a tőle 2 méter távolságban rendőrigazolványt lobogtató lőlapot lövi rongyosra. A tavalyi verseny pont ilyen volt. A versenyzők nem tudhatták (Stirlitzcel ellentétben), hogy idén inkább az elme pallérozottságát fogjuk tesztelni, illetve a villámkezűeknek lesz lehetősége megmutatni, hogyan is lehet a rendszeresített fegyverekkel bámulatba ejtő gyorsasággal pontosan célba találni.

Az a fránya matek?

Az elő feladat kissé eltért a megszokottaktól. Eddig legalább mindig engedtem annyi lőszert vinni magával a versenyzőnek, ahány célt elrejtettem a célterületen. Na, ez most nem így történt? a helyiségek átvizsgálása közben folyamatosan adták le a versenyzők a lövéseket a célokra, majd amikor az utolsó szobába értek, kiderült, hogy a lőszer elfogyását követően még van egy leküzdésre váró cél. Ez a tény elég rendesen megfogta a mezőnyt. Ekkor az arcokra kiülő döbbenet láttán arra gondoltam, hogy sikerült elérni a célt, miszerint is az a hipotézis megdőlni látszott, amikkel egy  harmad osztályú lövöldözős filmben találkozhatunk, ahol a főhősnek a fegyvere sosem fogy ki és el sem akad.
Az ebben a helyzetben kiváltott emberi reakciók megérnének egy misét, de erről talán majd máskor. Kinek-kinek vérmérséklete szerinti megoldások kezdtek körvonalazódni; volt, aki a biztonsági rendszabályokat követve ürítette a fegyverét, majd tokjába helyezte és a szája sarkában megjelenő kényszeredett mosollyal kezdte diktálni, hogy kijét értesítsük halálhíréről. Aztán volt olyan kreatív versenyző is, aki egyszerűen a lőszere elfogyását követően a zsebkését rántotta elő és hangosan a ?Megkéselni szabad-e?? kérdést intézte hozzám! Gyorsan válaszoltam, hogy lát-e esélyt arra, hogy két élére állított raklapot átugorva megtegyen 5 métert egy géppisztollyal rendelkező ellenség felé és összekaszabolja, vagy esetleg lenne más alternatívája? Ekkor pánikszerűen kimenekült a helyiségből a tőle 1 méter távolságban található ajtón.
A legszebb mégis az volt, amikor a versenyző, látván a szituáció nehézségeit, a lőszere elfogyását követően ürítette a fegyverét, majd a ?B… Csomi, hogy a te mekkora ? vagy! Egyébként is, most mit a ?at csinálhatnék?? szívből jövő mondatokat intézte hozzám. Sajnálatosan a rendészeti szervek lőkiképzése azon a nem teljesen igaz állításon alapszik, hogy a rendőr mindig győz és mindig elég a lőszere, illetve hogy egy jól karbantartott fegyver nem akad el, és ennek ellenkezőjére nagyon ritkán hívják fel a figyelmet. Amikor jeleztem neki, hogy az óra még ketyeg, akkor futva az ajtó felé menetben szórta rám a sátánista átkait, miközben kirajzolódott előtte a megoldás halvány árnyéka.
Viszont látható volt tökéletes végrehajtás is, amikor a lövő (a verseny későbbi győztese) a helyzet kilátástalanságát látván azonnal elhagyta a helyiséget, és fedezékbe vonulva jelezte, hogy további folytatásra jelen esetben nincs reális lehetősége!
Tanulság: minimális lőszerkészlettel, ha nem muszáj, nem kezdünk harcot, csak ha bele nem kényszerülünk valamilyen ok miatt. Ha mégis, akkor fontos, hogy reálisan értékeljük lehetőségeinket és ennek tükrében cselekedjünk, ráadásul arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az eszközeink is felmondhatják a szolgálatot, és ha ez a legrosszabb pillanatban történik, akkor se legyünk teljesen kiszolgáltatva az ellenségnek. A fejfánkra ezüst gyöngybetűkkel felírt ?EGYÉBKÉNT JÓ LÖVÉSZ VOLT? felirat nem nyújt vigaszt a család számára, és sose feledjük, hogy csak egyszer élünk.
Ha megengedi az olvasó, egy  szállóigét osztanék meg mindenkivel, ami eddigi 25 éves pályafutásom alatt nem került megcáfolásra, miszerint ?HA VAN EGY OLYAN MŰKÖDŐKÉPES FEGYVERED, AMI ÉPPEN NEM KELL, AZ NEM AKKORA PROBLÉMA, MINTHA KÉNE, DE NINCS.?

Terheléses feladatok

Voltak kicsit nagyobb erőkifejtésre sarkalló feladatok is, ahol egy bokszzsákot kellett agyba-főbe verni és rugdosni, majd ezt követően megoldani taktikai feladatokat, aztán egy zsámolyra fel-le lépkedni, majd egy viszonylag egyszerűnek tűnő, de alapjában nehéz ügyességi feladatot meglőni. Mielőtt valakiben felötlene, hogy micsoda agresszív magatartásra sarkallom a versenyzőket a zsák püfölésével, elárulom, hogy teljesen egyszerű oka volt ennek.
A fegyverhasználatokat az esetek túlnyomó többségében mindig megelőzi futás, ugrás, esetleg testi kényszer, de legalább is olyan tényezők, amik figyelmen kívül hagyása az életünkbe kerülhet! Ha valaki csak és kizárólag pszichikai és fizikai terhelés nélküli lőgyakorlatokat hajt végre, könnyen áldozattá válhat a tökéleteshez közelítő fegyverjártasság esetében is, hiszen egy éles helyzetben csőstül dőlnek rá a számára addig ismeretlen hátráltató tényezők.

Pszichológia bevetésen

Egy fontos dolog, ami szintén életet menthet! Fizikai és pszichikai terheléssel járó éles lövészeti feladatot csak abban az esetben hajtson végre bárki, ha a megfelelő fegyverkezelési ismeretek birtokában van, és képes a saját korlátainak felismerésére és az azon belüli feladat végrehajtására! Akadt néhány feladat, amely pontosan erre volt kihegyezve!
Alapvetően egy profi lövész számára nem nagy kihívás egy csőre töltött pisztolyból 3 méterre egy kéttenyérnyi területre két lövést leadni. Persze lényegesen könnyebb, ha nem időre kell ezt megtennie, nem nézik legalább tízen, akik közül legalább nyolcan azért szurkolnak, hogy ne találja el, vagy ha mégis, akkor lassabban, mint ők! Itt a legfontosabb, hogy ki kell kapcsolnia a külvilágot a versenyzőnek és pontosan ismernie kell, hogy ennél a feladatnál mik a veszélyes pontok, hol lehet nagyot hibázni, és neki nagyjából mennyi időre lesz szüksége ahhoz, hogy célba találjon.
Attól, hogy valaki gyorsabban szeretne lőni, mint mások, attól ez még nem fog menni, ha nincs mögötte rengeteg gyakorlás és odafigyelés. Erre jó tapasztalat volt számomra az első pár IPSC-verseny anno! Láttam versenyzőket, akik lélegzetvisszafojtva figyelték a profikat, akik már a babakocsiban is Glockot szorongattak a kezükben csörgő helyett, és villámgyorsan szedték le a célokat. Ezt követően ők is megpróbálták ezeket a tempókat lőni. A lövéseik gyorsasága megközelítette a profikét, sőt néhány esetben még gyorsabbak is voltak, de az eredmény kiábrándító volt! A porfelhő eloszlása után ilyenkor azt látni, hogy egy céltáblán sem keletkezett luk, egy fémcél se dőlt fel, igen letaglózó érzés.
Balázs barátom, aki rengeteg világversenyen indult már és nem egyszer úgy hozta el az első helyért járó serleget, hogy nem is keresik azóta, beleesett szintén ebbe a hibába, és kicsit túlvállalta magát a lövés tempóját illetően. Sikerült neki nagyon gyorsat lőnie, csak éppen mellé! Szerencsére pisztolya van és nem kardja, mert ha lett volna nála, biztosan beledől. Elmondása szerint, ahogy elengedte a lövést, már érezte, hogy a tempó gyorsabb volt, mint amit ott és akkor biztonságosan kivitelezni tudott volna, és ebből adódóan a luk 5 cm-rel arrébb keletkezett annál, mint ahova ő tervezte.
Ide ismét egy szállóigét iktatnék be, ami ismét elgondolkoztató: ?ÖRÜLNEK AZOK, AKIK ELSŐKÉNT LŐNEK, DE ÜDVÖZÜLNI CSAK AZOK FOGNAK, AKIK TALÁLNAK IS!?

Jó napot zártunk

Azt gondolom, hogy a verseny elérte célját! Azok a versenyzők, akik jogosultak lettek a részvételre, egy olyan baráti hangulatban lezajló versenyen vehettek részt, ahol mindamellett, hogy jól szórakoztak, szembesültek azokkal a hiányosságaikkal, amik adott helyzetben az életükbe kerülhetett volna, illetve sikerült tesztelni azt, hogy a fizikai teljesítőképességük határán mennyire urai gondolataiknak, és az eltervezett kivitelezési tervből mennyit tudtak megvalósítani!

Köszönjük a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságnak, valamint Csizmadia Gábor főkapitány úrnak a hozzájárulást a rendezvény lebonyolításához.

Csomán János