Ismétlés: a biztonsági szabályokról
Ismétlés sosem árt: a biztonsági szabályokról
A médiában nagy port kavart, a budapesti Ferenciek terén, 2013. decemberében történt TEK-es, rendőri sérülttel és elkövetővel lezajlott lőfegyver-incidens arra ösztönzött, hogy gyakorlatias és közérthető összefoglalót állítsak össze a fegyverkezelés biztonsági szabályairól, nem csupán leírva, hanem meg is indokolva azt, hogy mit miért érdemes tenni. Tapasztalatom szerint a bemagoltatott, de meg nem indokolt szabályokat sokkal kevésbé tartják be, mint azokat, melyeknek ésszerű okait ismerik.
Bárki, bárhol, bármikor
Ha valaki belelapoz egy katonai vagy rendőrségi szabályzatba, akkor hosszú oldalakon, több tucatnyi pontba szedett biztonsági rendszabályt fog találni, esetleg olyan fejezetcím alatt, mint a „Lőtéren betartandó biztonsági rendszabályok”. Ez egyrészről köszönő viszonyban sincs a gyakorlatiassággal, hiszen fegyverhasználatkor az ember nem pörgethet át az agyában egy leporellónyi szabályt, másfelől azt sugallja, hogy a lőfegyverrel kapcsolatos szabályok a lőtérhez kötődnek, nem pedig általánosak.
A való életben viszont vannak olyan, tapasztalatok alapján leszűrt, csak néhány pontból álló, gyakorlatias megközelítésű biztonsági szabályok, melyek tevékenységtől és helytől függetlenül alkalmazandók. Számít az, hogy valaki fekszik vagy ül, áll vagy fut, kerítésre kapaszkodik fel vagy létrán mászik le? Van jelentősége annak, hogy valaki városi emberek ezrei között kocog, vagy egyedül bandukol a sztyeppén? Lényeges az, hogy valaki hajtányon vagy léghajón utazik?
Nem. A fegyverkezelés biztonsági szabályai ugyanazok.
Ezen szabályok megértése és alkalmazása azért is hasznos, mert nem csak lőfegyverekre, hanem hétköznapi tárgyakra is alkalmazni kell(ene) azokat. Ilyen tárgyak például a paintball marker, az airsoft „fegyver”, a számszeríj, a szigonypuska, a tűzoltófecskendő, a hegesztőpisztoly, a fúrógép, a szögbelövő, vagy a festékszóró.
0. szabály – töltetlenség ellenőrzése minden átadás/átvételkor/kézbevételkor.
(Avagy minden fegyvert alapértelmezésben töltöttként kell kezelni, amíg meg nem győződtünk személyesen annak ellenkezőjéről).
Ezt az ellenőrzést pedig saját kezűleg kell elvégezni. Nincs olyan, hogy valaki „azt mondta, hogy töltetlen”, legyen az mégoly jó bajtársunk vagy sporttársunk. Vagy akár feljebbvalónk. Ebben nincs bizalom.
1. számú szabály – a csőtorkolat
Józan megfontolás alapján, ne fordítson fegyvert olyan élőlényre vagy tárgyra, akit vagy amit nem akar megsemmisíteni!
Nem akarom megsemmisíteni magamat, a szeretteimet, a járókelőket, a kutyámat, a TV-készülékemet, ezért nem irányítom rájuk a fegyvert. Ilyen egyszerű.
Ellentétben azzal, amit a fegyverekkel kapcsolatban járatlan emberek gondolnak, a lőfegyverek csak úgy, maguktól nem sülnek el, sőt a modern lőfegyverek akkor sem, ha megütik, vagy leejtik őket. Mindazonáltal – akárcsak más, ember alkotta szerkezetnél – egy lőfegyvernél is előfordulhat tervezési hiba vagy üzemi meghibásodás, még ha az nagyon-nagyon minimális esélyű is. Ha az 1. számú szabályt betartottuk, és véletlen elsülés következik be, akkor sem sérül meg senki. (A véletlen elsülésről, illetve a vele össze nem tévesztendő gondatlan elsütésről még szólni fogok.)
Bárhogyan is fogunk meg vagy viselünk egy lőfegyvert, a csöve valamilyen irányba mindig mutatni fog. Ha például az első emeleten vagyunk, akkor az övtokban viselt fegyver a földszint felé mutat. Ha például hónaljtokot viselünk, a fegyver a mögöttünk lévő személy felé mutat. Ha taktikai tárcserét hajtunk végre, akkor a fegyver a fölöttünk lévők felé mutat. Ez azonban ne jelentse azt, hogy kényszeresen cselekedjünk, hogy az aggódást túlzásba vigyük, hanem józan megfontolás alapján törekedjünk arra, hogy a viselt vagy megfogott fegyver csöve alapvetően olyan irányba mutasson, ahol a kirepülő lövedék a legkevesebb kárt tudja okozni.
Mi a helyzet akkor, ha háton fekve kell lőnünk? Optimális esetben lábainkat ki tudjuk nyújtani, és valamelyest lapjára tudjuk fordítani, de Murphy törvényét ismerve biztos, hogy ott lesz a járdaszegély, vagy egy felgyűrődött szőnyeg, ami miatt nem. Mind a fegyver előhúzásakor, mind a lövés leadása előtt figyeljünk arra, hogy fegyverünk ne irányuljon a lábfejünkre, a térdünkre vagy a combunkra, mert – ismétlés a tudás anyja – ha nem akarunk valakit megsemmisíteni, akkor ne irányítsunk rá fegyvert! És azt se feledjük, hogy ha például vállfegyverrel (különösen, ha azon optikai irányzék található) lövünk, akkor az irányzóvonal akár 5 centiméterrel is magasabban lehet, mint a csővonal, tehát előfordulhat, hogy az irányzékon vagy az optikán át nézve szabad a pálya, viszont a testünk egy része, vagy a fedezék pereme még mindig a torkolat előtt van.
2. számú szabály – az ujj helye
Tartsa az ujját a sátorvason kívül, a fegyver tokrészére helyezve, egészen addig, amíg tudatos döntést nem hozott, hogy az irányzékok a célon vannak és lőni fog!
Az ember nemcsak akaratlagosan, hanem ösztönösen is reagál. Egy hirtelen esemény – egy dörrenés, egy sarok mögül előtoppanó alak – hatására a szervezet automatikusan „fuss vagy harcolj” döntési helyzetbe kerül, azaz a szervezet felkészül arra, hogy vagy menekülnie, vagy küzdenie kell. Ennek egyik reflexjelensége az izmok megfeszülése, automatikus összehúzódása. Ha a 2. számú szabályt megszegve, ujjunkat az elsütőbillentyűn tartjuk, nagy az esélye, hogy automatikus izom-összehúzódás hatására, gondatlan lövést fogunk leadni.
Ugyancsak automatikus izom-összehúzódás történik akkor, amikor valaki megbotlik, és a szervezet megpróbál valamiben megkapaszkodni. Ha megszegtük a 2. számú szabályt, akkor a megkapaszkodási felület az elsütőbillentyű lesz.
Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni a testszimmetriát, ami azt jelenti, hogy az egyik oldal szereti azt tenni, amit a másik. Ha a szabad kezünk megfeszül, mert tusakodunk, vagy ajtókilincset rángatunk, akkor valószínű, hogy a másik, fegyvert tartó kezünk is automatikusan megfeszül, és ha közben megszegtük a 2. számú szabályt, akkor könnyen előfordulhat, hogy gondatlan lövést fogunk leadni. Dulakodás közben a fegyver ugyanis nem elsül, hanem elsütik, mert vagy az egyik, vagy a másik személy rámarkol az elsütőbillentyűre.
3. számú szabály – a cél és a háttér
Lövés előtt azonosítsa a célt, és azt is, ami mögötte van!
A törvényes fegyverhasználat lényege, hogy azt az élőlényt küzdjük le, aki ránk nézve törvénytelen, közvetlen, súlyos vagy halálos fenyegetést jelent. A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a legtöbb lőfegyver-használat rossz fényviszonyok között zajlik le.
Csupán torkolattűzre ne lőjünk, mert nem tudhatjuk, hogy ki más van fegyverünk csöve és a támadó között! Esetleg az időközben a sötét szobán keresztülfutó gyerekünk…
Gondolkodásmódunkban tegyünk különbséget a sötétség és az éjszaka között! Ha egy pincébe vagy egy alagútba kell bemennünk, ott akkor is koromsötét van, ha a rádióban felcsendül a „Jó ebédhez szól a nóta!” szignálja.
Ne számítsunk arra, hogy fel tudjuk kapcsolni a csillárt, mert lehet, hogy nem lesz rá időnk, de az is előfordulhat, hogy a behatolók elvágták a vezetéket. Márpedig ha koromsötétben haladunk, különösen, ha lépcsőn lépdelünk lefelé, Murphy szerint biztos, hogy meg fogjuk találni a bútorlábat, a szétszórt LEGO-készlet darabjait, vagy az ottfelejtett görkorcsolyát…
Ugyancsak javasolt az, hogy fegyverünkre fluoreszkáló irányzékot tegyünk. Látott már az olvasó olyan éjszakai lőgyakorlatot, ahol az egyik honvéd úgy lő AK-63D-vel, hogy közben a másik egy elemlámpával megvilágítja a gépkarabély irányzékát? Ne nevessen, nem viccelek! A kérdés csak az, hogy ezt taktikai (harcászati) helyzetben is így csinálnák-e…
És miért kell azonosítani azt is, hogy mi van a cél mögött? Egyrészről azért, hogy ha nem találjuk el a célt, tudnunk kell, hogy a lövedék vajon hol áll meg, veszélyeztet-e kívülállókat. Másfelől még a célba talált lövedék sem biztos, hogy megáll abban az anyagban, amibe fúródott, hanem áthatolhat rajta, és kívülállókat veszélyeztethet.
Nem mondom azt, hogy ha törvénytelen, közvetlen, súlyos vagy halálos támadás alatt vagyunk, és olyan lövedéket használunk, mely hajlamos az áthatolásra, akkor ne lőjünk. Csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ne csak a közvetlen, hanem a közvetett tényezőkre is gondoljunk. Meg arra is, hogy ez a szabály (meg a többi is) nemcsak élet-halál tűzharcokra igaz, hanem akár egy kert végi légpuskázáskor is betartandó!
4. (kiegészítő) szabály – ha leesik, essen!
Ha a fegyver kicsúszott a kezéből, ne kapdosson utána, hanem hagyja a földre esni!
Aki ezt nem szívesen tenné, mert a fegyvere egy hímes tojás, annak azt javaslom, hogy tegye be a (lövedékálló) vitrinbe, és szerezzen egy másikat napi használatra. A fegyver ugyanis nem koronázási ékszer, hanem hétköznapi eszköz, mint például a kalapács, vagy a konyhakés. Kopik és karcolódik? Na és! Minden használati eszköz ilyen, kivéve az, amelyiket a kiállítóterem díszeként dédelgetnek, nézegetnek, de soha nem használnak. Amíg egy fegyvernek nincs szerkezeti baja, amíg megbízhatóan működik, addig ezzel nem kell törődni.
Tapasztalati oka van annak, hogy miért ne kapkodjunk a leeső fegyver után. A modern fegyverek nem sülnek el földre hulláskor, de akkor igen, ha balszerencsénkre úgy kapjuk el a pörgő fegyvert, hogy rámarkolunk az elsütőbillentyűre – közben meg a csőtorkolat éppen felénk néz… Ezért ha kicsúszott, akkor essen csak le – majd felvesszük a fegyvert, ha már nem ficánkol.
