Az Egyesült Államokat hajlamos a fegyverellenes és a fegyverpárti közönség is mindenre és minden ellenkezőjére is példaként felhozni. Jellemzően a totális szabad(os)ság hazájaként mutatják be, pedig mi sem áll távolabb a valóságtól. A szövetségi, állami és helyi szinten több tízezerre tehető ugyanis fegyvertartást és -viselést szabályozó jogszabályok száma. Az Európában (tehát Magyarországon is) tapasztalható totális ismerethiány ködébe próbálunk egy kis fényt csempészni. Természetesen többrészes áttekintésünk a teljesség igénye nélkül született!
A történelem és a második kiegészítés
Az köztudott (talán), hogy az Európából áthajózott amerikai pionírok annak idején csakis saját magukra és fegyvereikre támaszkodhattak, mind az élelemszerzés (vadászat), mind a bennszülöttek elleni önvédelem (később: irtóhadjárat) terén. Ekkoriban a brit (francia, spanyol) gyarmati közigazgatás még a nagyobbacska településeken is minimális erővel bírt, közrendről és hasonlókról nem is lehetett beszélni, fegyverjogról pláne. Különösen, hogy a hadifegyverek csúcsa a sima csövű kovás muskéta volt még.
Az 1700-as évek második felében azonban a gyarmattartó britek uralmát a 13 észak-amerikai gyarmat egyre kellemetlenebbnek érezte. 1775-1783 között zajlott le a függetlenségi háború, melynek során reguláris hadsereg mellett (Standing Army) a saját fegyvereikkel harcba induló amerikai polgárok (Militia) legyőzték a piroskabátosokat.
A létrejövő államszövetség alkotmánya lett az, ami számunkra érdekes. Illetve nem is maga az alkotmány, hanem a hozzá fűzött kiegészítések (amendment). Ezek tára a Bill of Rights, melyet az USA első kongresszusán, 1789-ben James Madison nyújtott be. Hosszas viták után 1791. december 15.-én ratifikálta az államok háromnegyede.
Az első kiegészítés a gyülekezési-, vallás-, sajtó- és a szólásszabadságot rögzíti.
A második pedig így szól:
“A well regulated Militia, being necessary to the security of a free State, the right of the people to keep and bear Arms, shall not be infringed.”
Magyarul kb. így hangzik:
“Egy jól szervezett Milícia, szükséges lévén egy szabad Állam biztonságához, az emberek joga a fegyverek tartására és viselésére nem sérthető meg”.
A gond az, hogy a második rész ugyan önmagában egyértelmű, de az elsővel együtt számtalan félremagyarázásra adott alkalmat. A tömör megfogalmazás a többi kiegészítésre is jellemző, és mivel sok vita során kristályosodott ki a szöveg, kicsit olyan mint az öszvér, ami tudvalevőleg egy bizottság által tervezett ló.
A Milícia fogalma elmosódott időközben, pedig egyértelműen a maga korában az önkéntesen fegyvert fogó felnőtt férfiakat jelentette. Azokat, aki kivívták az ország függetlenségét.
A polgári fegyvertartás ellenzői azonban azóta is szűkítve, az állami (szövetségi) hadsereg fegyvertartására hajlandóak csak elfogadni a második kiegészítést. Ennek persze eleve ellentmond, hogy már az első kiegészítés is egyéni jogokról beszél a vallás gyakorlása és a szólás szabadsága kapcsán.
Az alapító atyák korabeli feljegyzései, beszédei, nyilatkozatai alapján azonban nyilvánvalóan az alábbi célokra tartották szükségesnek a lakosság fegyvertartását, ebben a fontossági sorrendben:
– belső elnyomó diktatúra elleni fellépéshez
– külső katonai fenyegetés, megszállás ellen
– belső zavargások elleni küzdelem
– természetes önvédelmi jog gyakorlása
– közrend védelmében való részvétel
– vadászattal való élelemszerzés.
(Hogy a 21. századi Legfelsőbb Bíróság kivel értett egyet, arról későbbi részben fogunk részletesen írni.)
Local Heroes
A második kiegészítés nagyon szép, nagyon jó, csak éppen kevéssé kézzelfogható. Az Amerikai Egyesült Államok ugyanis szövetségi köztársaság, ahol a tagállamok nagyfokú autonómiát élveznek jogalkotási és a joggyakorlat terén is. Sőt, nemcsak az államok, hanem egyes városok az államokon belül, illetve az egyéb státuszban levő területek (nevesítve például Washington DC) is eltérően szabályozhatnak sok kérdést, legyen szó adókról vagy fegyvertartásról.
Azt se feledjük el – kicsit visszautalva a történelemre – hogy fegyvertartás tiltása, engedélyhez kötése, vagy a viselési engedélyek önkényes megadása/elutasítása jellemzően délen a rasszizmus, a faji szegregáció hathatós eszköze volt, a rabszolgatartás felszámolása után még több, mint fél évszázaddal is.
Az USA tagállamai között szinte totálisan szabad (pl. Vermont) és nagyon restriktív (pl. New Jersey) egyaránt akad, csakúgy, mint az Európai Unióban. Hiszen itt is azonos “szövetségi szintű” szabályozás mellett nagyon eltérő az államonkénti részletszabályozás. Van ahol hangtompítós géppisztolyra is lehet engedélyt kapni (gyűjteményi célból például Csehországban) máshol pedig a kiskaliberű pisztolyok is teljesen tilosak (lásd az azóta kilépett Egyesült Királyság).
Amit – kereteinken belül – vizsgálni tudunk az a szövetségi szinten érvényes fontosabb jogszabályok mibenléte, illetve legfontosabb, az önvédelmi fegyverviselés kérdése államról államra.
New York City-ben például nehezebb éles önvédelmi fegyverre engedélyt kapni, mint Budapesten. Ott Robert DeNironak például van, nálunk már Z. Jimmy táncdalénekesnek is lehetett…
Szövetségi törvények és döntések – a kezdetek
1934 – National Firearms Act (NFA)
A prohibíció évei alatt nemcsak a szeszcsempészet és a szervezett bűnözés harapózott el az államokban, hanem gépkocsis-géppisztolyos gengszterek is. A prohibíció megszüntetése után a hatalmasra duzzasztott állami erőszakszervezeteknek újabb célpont kellett, ez lett a fegyvertartók. A cél az volt, hogy számos fegyverkategóriát teljesen törvényen kívül helyezzenek, de úgy, hogy papíron ne lehessen betiltásnak nevezni, ezáltal alkotmányosan támadni.
Ez lett az NFA, mely 1934-től engedélyhez és átruházáskor megfizetendő illetékhez kötötte a sorozatlövő fegyverek, a hangtompítók, a rövid csövű puskák és a más tárgynak álcázott vagy egyéb kategóriákba nem férő lőfegyverek (AOW) tartását. Eredetileg a maroklőfegyvereket is be akarták tiltani, de szerencsére annyira ott nem háborodtak meg a jogalkotók.
A Transfer Tax-ot olyan magasan szabták meg, 200 dollárban, hogy az közel félévi akkori átlagfizetésnek felelt meg, vagy egy Thompson géppisztoly komplett újkori árának.
A dolog szépséghibája, hogy a 200 dollár nominálisan mai napig ugyanennyiként szerepel. És immár alig 3 munkanap átlagfizetése, vagy egy olcsóbb pisztoly árát sem teszi ki. A hangtompítók polgári piaca tehát például az utóbbi években virágzásnak indult, olyannyira, hogy egyre-másra jelennek meg a hangtompítógyárak új konstrukciói. Igaz őket 8-18 hónapos ügyintézési idő sújtja.
A sorozatlövő fegyverek esetében sajnos ilyen virágzás nem várható, mert 1986-ban – pont a 200 dollár elinflálódását észlelve – a gonosz és ostoba jogalkotás lezárta a Registry-t. Tehát újonnan gyártott sorozatlövő fegyver azóta nem kerülhet civil magánszemély tulajdonába az USA-ban.
A rövid cső definíciója 18″ volt kezdetben, aztán huzagolt csövű puskáknál 16″-re módosították, az AOW (Any Other Weapon = bármi egyéb fegyver, pl. tollpisztoly, 2 pisztolymarkolatos pisztoly) kategória adóját pedig 1960-ban 5 dollárra szállították le.
Az persze nyilvánvaló, hogy a bűnözők sem akkor, sem ma nem fizették ki a 200 dolláros adót, és nem estek át az előélet-ellenőrzésen, mielőtt géppisztolyt szereztek be rabláshoz vagy gyilkossághoz.
(Folytatjuk!)
Vass Gábor