Az első – ME (HS) 9 Mini-Para

Más a név és más a gyártó

Ahogy az még az éles fegyverek körében is oly gyakori, a valódi gyártó korántsem az volt, mint amely cég neve alatt végül is forgalomba került. A valódi gyártó ? mely aztán számos egyéb ME feliratú gázfegyver születési helye is lett később ? a Herbert Schmidt (HS) volt. Mivel ez a gyártó már nem létezik, érdekes lehet röviden összefoglalni a tipikusan német történetét.
A HS-t Franz és Herbert Schmidt, egy testvérpár alapította 1919-ben, a német fegyverfővárosnak számító thüringiai Zella-Mehlisben. Egyszerű, egycsövű külső kakasos, sörétes puskákat és csavarkulcsokat gyártottak, erősen manufakturális módon, 4-főnyi személyzettel. Az üzemecskévé növő cég műhelyei azonban 1928-ban leégtek, de akkorra már elég erősek voltak, hogy újjáépítsék.
A második világháború előtt a kínálat flóbertpuskákkal és légpisztolyokkal, továbbá Mauser 98-alapú vadászpuskákkal bővült. Ez utóbbinak köszönhetően a második világháború alatt a hadsereg puskáinak javítása képezte fő bevételi forrásukat.
Ahogy az gyakorlatilag az összes fontosabb zella-mehlisbeli fegyvercéggel ez megtörtént, a gyárak a szovjet megszállási övezetbe kerültek 1945-ben, a tulajdonosok nyugatra menekültek. Először Württembergbe, majd a Rhön menti Ostheimbe kerültek, az utóbbi helyen kerékpáralkatrészeket és hasonlókat gyártottak 1950-ig. 1950 után gáz-riasztó fegyverek gyártásába kezdtek, az 1950-es évek végén és az 1960?1968-as években pedig fő profiljuk olcsó .22 LR westernrevolver-másolatok és 6,35 mm Browning kaliberű zsebpisztolyok gyártása volt az USA piacára. Az 1968-as GCA- (saturday night special) importtilalom és az 1972-es német fegyvertörvény (minden tartományban szabaddá tette a PTB-s gáz-riasztó fegyvereket) után a gáz-riasztók, illetve a szobai céllövőfegyverek (4 mm RZ) gyártása lett a fő profil. Az éles SA revolvereik acéltokkal és .357 Magnum kaliberben is készültek, hiszen így már megszerezhető volt az importpontszám az USA-ba. 1974-ben hunyt el a cégalapító, fia, Wolfgang vitte tovább az üzemet.
Az 1970-es években a HS 5 lett az egyik legnagyobb darabszámban eladott 8 mm K kakas nélküli gázzsebpisztoly (később ez is volt forgalomban ME név alatt). A cég az 1970-es évek végén késeket, tőröket is gyártott, nem átütő sikerrel.
Az ME (Cuno Melcher, Solingen) céggel való együttműködésük az 1980-as években kezdődött. A Mini-Parán kívül a szintén akkoriban bevezetett .45 Knall kaliberre épített ME 454 (Sergeant, Officer) is figyelemreméltó, ez a kaliber azonban, mint ma már tudjunk, csúnyán megbukott.
Ugyanezt a revolvertokot persze éles .22 LR és .38 Special revolverekhez (egymásba átépíthető formában is) is felhasználták, így nem ment a teljes befektetés a kukába.
Az Undercover 9 mm Knall DAO gázrevolver is erre a bázisra épült (és a szerző sajnálja is, hogy még nincs olyan a gyűjteményében).
Az öntöltő gázpatronok között a 9 mm PAK fontos vetélytársának látszott a megjelenése táján a .35 Knall. Abba is komoly összeget öltek, a Geco P35 és a P35-2 (SIG P225, Walther P5 alakú) modellek azonban a PTB-nek a kalibert betiltó intézkedései miatt csak rövid ideig készülhettek.
A cég modellpalettája eléggé szűk volt, és láthatóan többször is rossz lóra tettek, illetve egyáltalán nem költöttek a saját márkanév erősítésére. Konkrétabban az egyszerű HS-vásárlónak vélhetően fogalma sem volt, hogy létezik ilyen cég, mert mások neve alatt forgalmazta termékei 90%-át.
A 90-es évek második felében nem is maradtak el a következmények, a HS gyakorlatilag nyom nélkül megszűnt. Pedig ezt erősen sajnálhatjuk a gáz-riasztó piac szemszögéből, mert mint a Mini-Paráról szóló cikkből is ki fog derülni, a minőség kifejezetten jónak volt mondható.

Mini-Gunból Mini-Para

A cikkben szereplő gázpisztoly eredetije nyilvánvalóan egy Smith and Wesson öntöltő. Méghozzá a maga idejében (1980-as évek közepe) rendkívül sikeres kompakt Model 469/669 (majd 6906) Mini-Gun (9 mm Luger, 12+1) volt. Ez volt az első, valóban rejtve is jól viselhető S & W öntöltő, melynek a megjelenése aztán kicsinálta az olyan cégeket, mint a Devel vagy az ASP, melyek az M39 és M59 rövidre ?vagdosásából? éltek.
Az éles S & W kétsoros tárat kapott, a német gázpisztoly viszont csupán egysorosat, ugyanakkor vastagsága alapján kétsorost is elbírt volna. A Mini-Para tárjába 8 db 9 mm PAK-töltény fér.

Sok acél, de megbicsakló élethűség

A Mini-Para nagyon masszívra sikeredett, a tok és a szán ugyan spiáter, de az utóbbinál igencsak komoly falvastagságokkal. Nem is láttam még fotót sem szántörött példányról. Nagy pozitívum, hogy a cső acél, érdekes, hogy a helyretoló rugó alapértelmezésben nem leszerelhető, mert egy Seger-gyűrű tartja a helyén. Ez két okból is jó, egyrészt nem veszti el a laikus felhasználó, másrészt így sokkal könnyebb a szánt a helyére rakni.
Acélból van még az elsütőszerkezet is, melynek kakasa rendkívül örömteli módon rendelkezik biztonsági állással. Sőt, onnét csakis akkor tud előremozdulni, ha az elsütőbillentyűt teljesen hátrahúzzuk. Ezáltal ? a maga korában még nagyon ritka módon ? a Mini-Parát csőre töltve, kibiztosítva nyugodtan lehet viselni.
A biztosítónál persze már bajok vannak. Ez már csak gázpisztolyosan befordul a kakas elé vállával, de nem fesztelenít. Viszont legalább kétkezes.
Külsőre a hasonlóság jónak mondható, mindössze a jobb oldalon a tokfedélen látszik, hogy az külön elem, és egy jókora csavar rögzíti.

Dugványozás a szánakasztónak látszó tárggyal

A belső megvizsgálásához szét kell szednünk a fegyvert, ez azonban sok gázpisztolyhoz hasonlóan itt sem egyértelmű. A tár kifogyásakor a szán magában az adogatótömbben akad meg (ami tehát egy újabb csorba a valósághűségen), de akkor a szánakasztó miért is van. Valóban, nem szánakasztani, hanem ennek a felfele forgatása után ezt kell kihúzni a pisztolyból (ehhez azért kellhet segédeszköz). Majd ha kint van, akkor a szánt ütközésig hátra, majd hátul felemelni.
A cső értelemszerűen a tok részét képezi, nem kiszerelhető, és jókora akasztólap figyel benne. A cső torkolati része menetes rakétalövő toldat számára. A helyretoló rugó az éles eredetitől eltérően a cső körül kapott helyet.
A szán visszarakása már izzasztóbb. Ha felraktuk a tokra, akkor csak úgy, szabad kézzel már nem tudjuk visszatömködni a szánakasztó tengelyét. Ahhoz valami kellőképpen masszív eszköz (acélrúd) kell, hogy a helyretoló rugó által hátrafele tolt határolóelemet kitoljuk a furatból. Ha ez megvan, akkor tudjuk csak visszatolni a szánakasztót.
Az erőltetős szánvisszarakás hatására szokták letörni a felhasználók a tok hátsó részén levő vezetősíneket, amivel használhatatlanná teszik a fegyvert.

Néha működik

Az ME 9 Mini-Para nagyon súlyos fegyver, kb. 1 kilogramm üres tömeggel, és a markolata, különösképpen, ha fából van, nem a kis kezűek számára teszi megfelelő önvédelmi eszközzé.
Ennél nagyobb probléma az, hogy a mai 9 mm PAK riasztópatronokkal nem nagyon szeret működni. Ha a tárba csak 2?3 töltényt teszünk, akkor még éppen hogy elég a hátraható gáznyomás a működtetéshez. Ha ennél többet, akkor a tárrugó ereje már éppen eléggé lelassítja a szánt ahhoz, hogy kivetési hibák sora lépjen fel. Kipróbáltam MFS, Umarex és Fiocchi riasztókkal is, a képek többségén levő fekete mellett egy nikkelezett példánnyal is, de ugyanezt tapasztaltam. Sajnos egy szűkítőcsavar betekerése elkerülhetetlen, ha valaki valóban öntöltőként kívánja használni napjainkban.
A sütéssel magával nincs semmi gond, a keményen beütő (csavarrugóval mozgatott) nehéz kakas revolverezve is biztosan elsütötte az összes patront, amit próbáltam. A revolverező sütés ismét nem finom női kacsókba való, de aki a vaskos markolatot átéri, annak nem fog gondot okozni.

Az utód már teljesen más

Az ME 9 Mini-Para a HS csődje után úgy tűnt, hogy feléled, ME 69 Springfield néven. De a látszat csalt. A valóban ME-gyártású S & W-replika már műszakilag sehol sem volt a HS-hez képest, elsősorban az acél elsütőszerkezet és cső hiánya a fájó pont.
A HS-féle eredeti ma gyűjtői kategóriába sorolható, állapottól és konfigurációtól függően 30?45 ezer forint között is megadnak értük.