A Munkásőrség fegyverei
A www.9mm.hu fórumon fórumozó olvasónk, Poresz hívta fel a figyelmet eme érdekes kordokumentumra.
A Munkásőrség tagjainak kiosztott “önvédelmi” fegyverekkel kapcsolatos megnyilatkozások tökéletesen tükrözik azt, ahogy a mindenkori magyar hatalmi elit a fegyverekről gondolkozik. Nevezetesen, hogy azok kizárólag egy elit kezébe valóak, kiknek “megbízhatósága” sokkal fontosabb annál is, hogy mit tesznek azokkal a fegyverekkel, mennyire vannak kiképezve azok használatára.
(Germuska Pál – Murányi Gábor: A látható légió (HVG, 2001. február 3., 7377. o.))
“»A munkáshatalom legelszántabb hívei szabadulni akartak a fegyvertelenséggel járó kiszolgáltatottság megalázó érzésétől, s ezért derékszíjukon még munka közben is sokáig ott lapult a pisztoly« – tudhatjuk meg a munkásőrség első országos parancsnokának, Halas Lajosnak 1986-ban közzétett emlékiratából.
[…]
1957. április végéig több mint 21 ezer, a nyár közepére pedig mintegy 30 ezer munkásőrt fegyvereztek fel, akik azon frissiben bevetve állandó résztvevői, főszereplői lettek az erőfitogtató demonstrációknak
[…]
Az első hónapokban mindenki, aki munkásőr lett, »otthon tartható önvédelmi fegyvert«, vagyis pisztolyt, valamint dobtáras [csigatáras 7,62×25 mm-es PPS] géppisztolyt is kapott. Ami azonban korántsem ment problémamentesen. A szervezet belső statisztikái szerint például a fővárosi munkásőrök majd harmada korábban nem volt katona, de volt, ahol arra panaszkodtak, hogy az állomány háromnegyedének kiképzését az alapoknál kellett kezdeni. A fegyverbirtoklás ténye, a hatalmi gépezethez való tartozás – kezdetben központilag is táplált – öntudata azonban alig néhány hónap alatt feszültségek forrásává is lett.
E feszültségeket persze elsősorban nem a munkásőrök önkényeskedései okozták. Akár kivételes esetnek is mondható, hogy végül kivizsgálás követte 15 ember megveretését a Heves megyei Kál községben 1957 áprilisában, arról nem is szólva, hogy az esetet egyszerű pártfegyelmivel zárták le. De az is bocsánatos – tehát pártintőkkel és –rovókkal megúszható – bűnnek számított, ha a munkásőrök az otthon tartható pisztolyokkal ittas állapotban lövöldöztek. Pedig már az 1957-es csonka esztendőben is feltűnően sok »rendkívüli esemény« történt: a hivatalos – és persze szigorúan titkos – statisztika 38 »fegyverrel okozott szolgálaton kívüli, halálokozással járó balesetet« és 25 »fegyverrel történt öngyilkosságot« regisztrált.
A pártvezetői szemöldökök összevonását sokkal inkább a munkásőrség »avantgardizmusa« váltotta ki.
Amikor 1957. április 17-én a párt operatív szervezete, a titkárság áttekintette a munkásőrség felfegyverzésének újabb fejleményeit, a szervezet tevékenységével addig roppant elégedettnek látszó Kádár már elégedetlenkedett: »Nem tudom, hogy a fegyverek mindenütt jó helyre kerültek-e?… Az országos parancsnokság kezébe ragadja a kezdeményezést… önkényes megoldásokat alkalmaznak. Emlékszem, hoztunk határozatot, hogy a munkásőrségnek nemzetiszínű szalagja legyen, ezt különböző meggondolások támogatták… Ennek ellenére olvasom az újságban, hogy vörös a karszalagjuk. Volt határozatunk, hogy egyelőre nem lesz egyenruha… ennek ellenére olvasom az újságban, hogy van egyenruha… Ilyen öntevékeny fegyveres erőt mi nem szeretünk.«
E megjegyzésen is felbátorodva az éppencsak kinevezett új honvédelmi miniszter, Révész Géza is támadásba lendült. Azt állította, hogy a munkásőrök szinte már jobban fel vannak fegyverkezve, mint a katonatisztek, s azt indítványozta, ezentúl már csak a munkásőrparancsnokok kaphassanak önvédelmi pisztolyt, és javasolta, hogy a házhoz kiadott géppisztolyokat »rendeljék vissza« a pártbizottságok épületébe. A meghívottként jelen lévő munkásőrparancsnok, Halas Lajos replikájában azt ecsetelte, milyen »súlyos helyzetet teremtene mindez, hiszen eddig mindenkinek adtunk pisztolyt«.
»Legalább sajnálni fogják, miért nem előbb léptek be a munkásőrségbe« – kívánta lezárni a vitát Révész javára Kádár. De már jött is az ellennyomás: »Amennyiben a munkásőrség nem lesz ellátva önvédelmi fegyverekkel, úgy teljes mértékben ki lesz szolgáltatva mindennemű ellenforradalmi fasiszta provokációnak« – figyelmeztetett a szóban forgó titkársági határozat veszélyeire a Heves megyei munkásőrparancsnok, Deák Ferenc. A budapesti munkásőrök hangulatát összegző jelentés szerint pedig elvtársi körökben az volt az általános nézet, hogy az intézkedés végrehajtása »egyet jelentene a munkásőrség feloszlatásával«.
A pártvezetés 1957 kora nyarán visszakozott, és engedélyezte, hogy a munkásőrség további 15 ezer Csehszlovákiából importált pisztolyt (Talán 6,35 mm Browning kaliberű CZ45-ösöket?) osszon szét az újonnan belépők között.”
