A Gorenje tűzokádója – MGV-176
Úgy vélem, igazi unikum a képeken látható fegyver és örülök, hogy sikerül kissé részletesebben is megismertetnem vele a magyar fegyverbarátokat. Annál is inkább szívesen teszem, mert nagyon kevés szakirodalom tesz róla említést, példányai nem hevernek szanaszét a nagyvilágban.
Zűrős környéken született
Nem hinném, hogy azért, mert jelentéktelennek, elavultnak, vagy éppen a hasznavehetetlennek ítélik a hozzáértők. A hallgatásnak valószínűleg az lehet az oka, hogy az 1980-as évek látta meg a napvilágot és ráadásul olyan térségben, ahol nagyon nyugtalan volt a helyzet, így nem fordítottak a gyártók kellő figyelmet sem a reklámnak, sem a publikációknak. Az a kevéske információ, ami fellelhető róla az Interneten, túlnyomórészt amerikai eredetű, amelyeken nem győzik kihangsúlyozni, hogy ez tulajdonképpen egy amerikai fegyver – csak épp, hogy nem – másolata (más kérdés, hogy a típust Ausztriában is készítették). Igen, rendkívül sok a hasonlóság az “American 180” jelű géppisztoly és a jugoszláv MGV-176 között. Ezt talán a CZ-75 és a Jericho-941 rokonsági fokához lehetne hasonlítani. Szerkezetük, működésük szinte azonos, ám az American-180 – legalábbis félautomata kivitelben – jóval hosszabb csővel rendelkezik, rögzített fatusás és fa mellső ágyas (ugyancsak a helyi jogszabályok okán). Amolyan tipikus 1950-es évekbeli kinézetű. Ezzel szemben az MGV-176 már a ’70-es évek stílusjegyeivel felruházott, fa csőágy helyett műanyagot (!) alkalmaztak, így sokkal kompaktabb, géppisztolyosabb a kinézete. Az MGV-176 apukája viszont – úgy tűnik, megkérdőjelezhetetlenül – amerikai volt.
Csak huszonkettes?
Annak hallatán, hogy a fegyver .22LR űrméretű, és ráadásul dobtáras, biztos vagyok benne, hogy sokan legyintenek egy nagyot, és azonnal lenézik a kis szerkezet tudását, illetve leírják magukban azokat a konstruktőröket, akik az 1980-as években ilyen “elavult” dolgokra fecsérlik energiájukat. Mielőtt azonban bárki elhamarkodottan ítélne, próbáljunk a fegyvert megrendelő szervek, a tervezők és a felhasználók fejével gondolkodni egy picit. És mert: “Temetni jöttem Cézárt, nem dicsérni”, néhány gondolat a fegyverrel kapcsolatban. A potenciális felhasználók: a hadsereg, illetve a belügyi szervek speciális alakulatai. Anélkül, hogy beleártanám magam a kommandósok munkájába, pusztán logika alapján is felsorolható néhány szempont. Azon alegységek, akik a tűzharcot rövid távolságokon (legfeljebb néhányszor tíz méter) vívják, adott esetben létfontosságú számukra a torkolati dörej maximális elfojtása, és – tekintettel egy-egy ilyen akció gyors lefolyására és alig átlátható rendszerére – a legnagyobb tárkapacitás. Ez utóbbi életbevágó és külön taktikai eljárást igényel (a tárcserét végrehajtó személy ez idő alatt védtelen, illetve az ő védelmét egy másik fegyveres végzi, azaz ad tűz általi fedezetet, ami viszont azt jelenti, hogy a biztosítást végző személy figyelme megoszlik a tényleges feladat és a tárcserét végrehajtó társa védelme között). A fegyver tehát – okoskodtak valószínűleg az MGV-176 sorsa fölött döntők – legyen kis tömegű, hangtompítós és a lehető legnagyobb tárkapacitású. Két dolgot áldoztak csak fel: a műszaki korszerűséget és a stophatást. Tény, hogy az UZI-k, MP-5-ök és egyéb, hasábtáras fegyverek tárkapacitása erősen korlátozott. Valóság szülte kényszermegoldás a tárak egymáshoz rögzítése, hogy legalább a tárcsere ideje rövidüljön. Egyszóval, a korlátozott tárkapacitás a legmodernebb fegyvereknél is pokolian erős korlátozó tényező. A klasszikus hasábtárat egyszerű fizikai okok miatt (rugó karakterisztika, stb.) nem lehet nagy kapacitásúra készíteni, legalábbis járulékos, a tár szerkezetét bonyolító műszaki megoldások nélkül. A dobtár – bár műszakilag túlhaladott és erősen megnöveli a fegyver keresztirányú méretét – nagyszerű lehetőséget kínál a baj orvoslására.
Csekély hatású lőszer
A lőszer. Igen, a .22 LR átütőképessége olyan, amilyen, stophatása pedig nincs is. Tény. Viszont azt is tudni kell, hogy néhányszor tíz méteren belül a találati pontossága felveszi a versenyt a 9×19-esekkel (főleg sorozatlövésnél), a kisebb átütőképességnek alig van jelentősége. Miért? Mert amilyen feladatra ezt a fegyvert szánták (legfeljebb autó védelmében lévő ülő rosszfiúk, de leginkább védelem nélküli személyek), tökéletesen tudja, amit elvárnak tőle. Ha pedig lövedékálló mellényben van a rosszfiú, az ellen a 9×19-esek is igen gyengén muzsikálnak.
Amit viszont biztosan nyertek: a kis tömegű lőszer és dobtár alkalmazásával 6,7?8,8 másodperces tartós tűz lehetősége tárcsere nélkül, szemben az UZI-k, MP-5-ök és egyéb, hasábtáras fegyverek maximum 1,5-2 másodperc alatti tárkiürülésével. Hatalmas, behozhatatlan és mással nem pótolható előny!
A fentebb elmondottakkal nem kell egyetérteni, ez csak az egyik, általam kreált verzió arra, hogy miért döntöttek még az 1970-es, 1980-as években is az ilyen “elavult és lenézett” fegyver konstrukció és lőszer típus mellett egy olyan országban, ahol akkoriban nem is állt olyan rosszul a gazdaság. Azt már csak érdekességként jegyzem meg, hogy gyártója az a bizonyos Gorenje gyár (illetve annak leányvállalata), amelyik nálunk inkább a hűtőládáiról vált ismertté.
Kezelési leírása szerint a fegyver rendeltetése: a hadsereg és rendvédelmi szervek különleges (combat) alakulatai részére a lakott területeken, illetve vétlen személyek között végrehajtott fegyveres tevékenység biztosítása kis hatótávolságokon (150 m hatásos lőtávolságig). Ajánlott fegyver továbbá a harcjárművek kezelőszemélyzete számára, mint kis méretű sorozatlövő eszköz.
Alaplőszere a .22LR, azonban ? a feladatok jellegétől függően a fegyverből a .22-es peremgyújtásos lőszerek szinte minden változata kilőhető: HV (High Velocity), HP (Hollowpoint), úgy a köpenynélküli lövedékkel szerelt, mint esetlegesen köpenyes változatú. (Bár a töltési/kivetési, ill. gyújtási megbízhatósággal kapcsolatban merülhetnek fel kétségek – A szerk.)
Rendszertani besorolás és sok műanyag
Rendszertani besorolás és konstrukciós jellemzők szerint az MGV-176 géppisztoly rögzített csövű, szabadon hátrasikló súlyzáras rendszerű, rögzített ütőszeges, nyitott zárszerkezet rendszerű, mechanikus biztosítóval és markolatbiztosítással ellátott, hangtompítóval felszerelhető, dobtáras, behajtható válltámaszos sorozatlövő lőfegyver. Irányzék nyílt, billenő típusú mechanikus, de ellátható opcionálisan lézeres célmegjelölővel is. Az elsütőszerkezet egyes- és sorozatlövések leadására egyaránt alkalmas.
A fegyver viszonylagosan fiatal korát mutatja, hogy a tok és a markolatház teljes egészében műanyagból készült, aminek köszönhetően méreteihez képest nagyon kellemes tömegű a géppisztoly. A tokszerkezet ház egybe van öntve a csőköpennyel, amelyeken a cső hűtését elősegítő ventillációs rések vannak. Sajnos a képeken látható példányról már hiányzik a célgöb szerkezet, és a markáns célgömbvédő (ami szintén egy anyagból van öntve a csőköpennyel). Még a két hordheveder fül is szerves (öntött) része csőköpenynek, toknak, Ami önálló, fém alkatrész, az a csőrögzítő (a tok aljában), a nézőkeszerkezet, a dobtár rőgzítő (a tok tetején) és az elsütőszerkezet mellső támasztócsapja. Tény, hogy az öntés nem lehetett túl egyszerű, viszont utólag alig igényelt ezt követő gépi megmunkálásokat.
A .22LR lőszer teljesítményéhez képest igen nagy a fegyver és zártest tömege, aminek következtében rendkívül nyugodt a fegyver viselkedése, még hosszú sorozatoknál is könnyű irányzóvonalon tartani. Éppen az ? ismétlem ? relatív nagy fegyvertömegnek köszönhetően nincs sem kompenzátorra, sem csőszájfékre.
Szokatlan formájú cső
A cső ? első ránézésre ? igen jó anyagból készült. Alakja nem szokványos, illetve igen tekintélyes gépi megmunkálás szükségletről árulkodnak a hasáb alakú hátsó csőrész vezető- és támasztóbordái. Ezeknek semmi egyéb szerepük nincs, mint stabil pozíciót biztosítani a csőnek a csőköpenyben és a tokban. A csőtorkolati rész megerősített és kapcsolóelemet tartalmaz, amelyre stabilan, kotyogásmentesen ráerősíthető a hangtompító. Kellemes momentum, hogy a cső egyetlen mozdulattal kihúzható a torkolat felé a tokból, ugyanis egyetlen egy ponton van rögzítve a cső: hátul, szinte a csőfar alatt van rajta egy ferde fogszerű bemarás, amibe belefekszik a tok alsó részéve épített rugós csőrögzítő.
Fix ütőszeg
Az ütőszeg rögzített típusú, a zár anyagából van kialakítva. Pontosabban: nincs is ütőszeg a fegyverben! Ennek funkcióját ugyanis a zár felső részén lévő hosszú, a zártestből kiemelkedő tölténytoló nyúlvány mellső homlokfelülete tölti be. A zártestre van erősítve ? klasszikus módon ? a rugós hüvelyvonó. Ugyancsak a zártest alsó síkjában van kialakítva a ferde bemarás, ami az elsütés lelke. Ebbe a fogszerű bemarásba akad bele az elsütőemelő, a fegyver felhúzásakor. A zártestbe hosszirányban kialakított furatba a helyretoló szerkezet mellső vége süllyed be. Ez utóbbi szerkezet tulajdonképpen és egy vékony, a lőszer teljesítményéhez igazodó csavarrugóból és egy rugóvezetőből áll.
Bár a fegyver nem rendelkezik tűzváltó karral, azonban mégis alkalmas a sorozatlövések mellett egyes lövések leadására is. Ezt igen szellemesen az elsütőemelő kialakításával oldották meg. Ennek megfelelően a billentyűnek három helyzete van: alaphelyzet, félig elhúzott, és teljesen elhúzott helyzet. Amennyiben a lövő csak félig húzza el a billentyűt, kiváltódik ugyan a lövés, de mivel az elsütőemelő eközben csak félig süllyed le, a lövést követően hátrasikló zárszerkezet meg fog akadni abban és csak egy lövés kerül leadásra. Visszaengedve alaphelyzete a billentyűt, majd ismét meghúzva azt, leadható a következő lövés. Amennyiben a lövő energikusan véghelyzetig húzza a billentyűt, az elsütőemelő teljesen lesüllyed és sorozatlövés következik be.
A műanyag markolat- és elsütőszerkezet házban található a teljes elsütő- és mechanikus biztosító szerkezet. A fegyver rendszeréhez méltóan szinte alig van benne alkatrész, és az a kevéske is nagy, erős, szinte már robusztus méretű, ami szinte sugallja a strapabíróságot, elnyűhetetlenséget és ezáltal a hosszú idejű megbízható működést. A benne elhelyezett funkcionális alkatrészek: elsütőbillentyű, elsütőbillentyű rugó (a persellyel), valamint az elsütőemelő, és az elsütőemelő rugó. Érdekes, de legalábbis furcsa megoldás, hogy az elsütőbillentyű rugó a tokon kívül támasztja meg a billentyűt. Ez markánsan látszik is sátorvas alatt, a billentyű mögött.
A mechanikus biztosító a tok bal oldalán van, és az elsütőemelő mozgását korlátozza, bebiztosított állapotban. A markolatbiztosító sincs agyonbonyolítva. Mindössze egy – ergonomikusan kialakított – karból áll ( ez képezi egyúttal a markolat hátsó élét) és egy támasztórugóból áll. Szintén az elsütőemelő lesüllyedését akadályozza meg bebiztosított állapotban, és csak akkor old ki, ha a lövő megszorítja a markolatot, azaz kellő mértékig besüllyeszti a biztosító kart a markolatba.
Nézőkekialakítás
Figyelemre méltó a nézőke kialakítás. A két, markáns nézőkevédő foglal helyet a háromállású, elforgatható ( és 120 fokonként rögzíthető) nézőke készlet. Ezek 100, 150 és 200 méteres célzott lőtávolságra vannak kialakítva. Az egy tömbből kialakított hármas nézőkekészlet mikrométeres jelleggel oldalra elmozgatható a két nézőkevédő között, illetve, magasságban is emelhető, illetve süllyeszthető a szerkezet, a célgömbvédők tetejébe elhelyezett mozgatócsavarok segítségével. Szimpatikus, ötletes megoldás a belövéskori korrekciók gyors és mindössze egy csavarhúzót igénylő elvégzésére. A teljes nézőke szerkezet leszerelhető a fegyverről, azaz kicserélhető optikai irányzékra, vagy lézeres célmegjelölőre. Az irányzékok felszerelhetősége érdekében a tok felső részén hosszú irányzéksín van (szintén a tok anyagából öntve).
Az ajánlás szerint a belövést 50 m-es lőtávolságon kell végrehajtani, a nézőke 150 méteres állásában. Ekkor a röppálya emelkedés 265 mm (ennyivel van a tényleges találati pont az irányzékvonal fölött az 50 méteres távolságon.
Hangtompító
A csőre szerelhető hangtompító a képeken látható példány esetében sajnos elég hiányos, ugyanis hiányoznak belőle a tulajdonképpeni hangtompító elemek. Ennek ellenére így hiányos belsővel is jól érzékelteti a lehetőségeket. A hangtompító kifejezetten a hangsebesség alatti torkolati dörejek ellen hatásos, a hangsebesség fölötti lövedékeknél nem képes csökkenteni a torkolatból hangsebesség fölött kilépő lövedék és gázok dörejét (mint ahogy szinte valamennyi, géppisztolyoknál használatos hangtompító sem, tisztelet a kivételnek). Normál .22LR lőszereknél viszont igen jó a hatásfoka.
Sok-sok lőszer fér bele
A dobtár talpa acélból, háza viszont átlátszó műanyagból készült, így a fegyver kezelője figyelemmel tudja kísérni, hogy körülbelül mennyi lőszere van még a tárban. A lőszerek sugárirányban, lövedékeikkel a középpont felé mutatva helyezkednek el a tárban. Egymás fölött három lőszer van, így a felső két rétegben 54, az alsóban pedig 53 lőszer fér el. Az alsóban azért van egy arabbal kevesebb, mert annak helyét a tárajak foglalja el. A tárazás az adogatónyíláson keresztül történik. Ennek megkönnyítésére a tárajak szerelvény a töltés idejére elforgatható. Az adogatást (tárfészek lépésenkénti elfordítását) a dobtár közepén elhelyezett spirálrugós szerkezet végzi.
A dobtárat a fegyverhez a dobrögzítő kapcsolja, ami a tok tetején, a dobtár mögött van, rugó ellenében hátra húzható retesz képében.
A behajtható válltámasz erős acélhuzalból hatott elem. Behajtott állapotban a cső alatti ágyban kialakított furatban rögzíthető. Kihajtásához elegendő a cső alatt kissé megfeszítve kipattintani a fészekből és egy mozdulattal kihajtható (kicsapható. Becsukásához meg kell nyomni a tok hátsó, alsó részébe szerelt rugós rögzítőt.
Egyszerű, de átgondolt
Egy mondatban összefoglalva a fegyver szerkezetével kapcsolatban kialakult – szubjektív – véleményemet: végtelenül egyszerű konstrukció, amelyben jól ötvözték a klasszikus szerkezeti elgondolásokat a korszerű anyagokkal, és ahol az egyszerűségre törekvéssel párhuzamosan igyekeztek a maximális tudással felvértezni a fegyvert. Emellett érződik a törekvés a fegyver kezelésbiztonságának növelésére és a lehető legnagyobb megbízhatóság elérésére.
Klabacsek Gyula
